Stílusos téli ruhatár 40-50 éves nők számára: ruhák, melyek kiemelik ezen korosztály szépségét

40-50 év – ez gyönyörű korszak a nők életében. A nők már kialakították a személyiségüket, a gyerekeik már felnőttek, ezért több időt tudnak magukra szentelni. 40 év felett azonban már érdemes odafigyelni arra, hogy hogyan áll rajtad a téli ruházat, mert akár idősebbnek is nézhetsz ki egy pár évvel.

Ebben a csodálatos korszakban fontos, hogy kihangsúlyozd a nőiességet és az eleganciát, semmi esetre se kövesd a fiatalok divatját, hisz könnyen nevetség tárgyává válhatsz.

A mai napon a Ketkes.com szerkesztősége bemutatja a 40-50 éves nők téli ruhatárának összeállítására vonatkozó fontosabb szabályokat, továbbá azokat is, amelyeket semmiképp sem szabad viselni. Ezáltal mindig nőies és stílusos leszel.

Téli ruhatár

A 40-50 éves nők általában dolgoznak, illetve valamilyen társadalmi pozíciót töltenek be és a háziasszonyok sem maradnak otthon. Részükre most a nadrág aktuális. Ebben a szezonban az emelt csípőszabású nadrágot érdemes választani.

Ebben a korban, függetlenül a magasságtól, jól áll a midi szoknya és ruha. Jobb, ha egyenes, vagy lazaszabásút választunk, jól fognak állni. Válassz természetes szövetet: gyapjú, pamut és gyapjú keverékét. Elegánsan mutatnak.

Válassz mély tónusú színeket: bordót, feketét, vöröset, bordóvöröst, málnaszínt, smaragdzöldet, kéket és homokszínt. A nagyon világos és élénk színektől jobb tartózkodni, mert eltünteti a nőiességedet.

Legyél óvatos a szürke színekkel. Könnyen szürke egérré válhatsz. Jobb, ha a következő szabályhoz tartod magad: csak egy szürke ruhadarab legyen a ruhatáradban. Ha mégis több van, használj élénk rúzst, vagy dobd fel kiegészítőkkel.

Ugyancsak jól állnak a szőrme mellények és sűrű szövésű pulóverek. Felső ruházatot úgy kell megválasztani, hogy az vagy csípő, vagy térd alatti hosszúságú legyen. A legfontosabb, hogy a ruha vagy a szoknya ne látszódjon ki a kabát alól. Természetesen semmi sem emeli ki jobban a nőiességet, minta a bunda, vagy a hasított bőr. Tilos mintás pulóvert és zakót együtt viselni.

Még egy aranyszabály, hogy a harisnyának, egy tónusúnak és vastagnak kell lennie. Semmiféle minta, strassz, háló és egyéb figurák – valóban jól néznek ki, de csak a 16-20 éves lányokon.

Az ötven év feletti hölgyek nem viselhetnek nadrágot rövid ruhához vagy tunikához. Ez a fajta téli felső ruházat ilyen összeállításban rontja a megjelenést és még öregít is. Azért, hogy ne látszódjunk túlöltözöttnek, maximum két ruhadarabot viseljünk a felsőruházatunk alatt.  A többrétegű ruha csak kiránduláskor megengedett.

Fordíts kiemelkedő figyelmet a fejfedőkre és a kiegészítőkre. Sapka helyett használj meleg kendőt: nem fog fázni a fejed és ugyanakkor nagyon elegáns. Térjünk át a legfontosabb kiegészítőre, a napszemüvegre. Rögtön feldobják a megjelenésed, stílusos és szexi. Egy elegáns öltözetű nő napszemüvegben, ez igazán ízléses.

Ami a lábbelit illeti, jobb elfelejteni a következőket: hótaposót, az UGG-ot, vastag talpú bakancsokat. Az elegáns lábbelitől viselője is elegánssá válik.

Most térjünk át arra, hogy minek nem szabad lennie a ruhatárunkban.

Veszélyes ruhák 40-50 éves nők számára

  • Pulóverek nagy gallérral. Zömökebb külsőt adnak a nőknek. A többrétegű berakásos sálat és a stólát is jobb elfelejteni.
  • Kötött szoknyát és kötött nadrágot.
  • Meseképes pulóverek és szabadidős felsők. Ide lehet még sorolni a különböző feliratokat, állatos mintákat és képregény figurákat.

Természetesen a téli öltözet kiválasztása nagyban függ a testalkattól és az arc formájától. Van, aki megengedheti magának a leopárd mintázatot, de van, akinek ez nem fog jól állni. A cikkben szereplő alapszabályokat mindenki hasznosíthatja, bátran kövesse őket. Oszd meg a cikket barátnőiddel a világhálón!