A Facebookon gyűjtenek mentőhajóra a vízimentők

Fotó: VMSZ facebook

Adománygyűjtő felhívást tett közzé Facebook oldalán a VMSZ (Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata), ugyanis félretett pénzük nem elegendő arra a két 7 méteres hajóra, melyre szükségük lenne. A szakszolgálat összesen 16 millió forintot szeretne összegyűjteni – írja az index.hu.

Az összefogás erejében bízunk!Lehetőségünk nyílt 2 darab speciális, használt mentőhajó megvételre.Felszámolják a Red…

Közzétette: VMSZ – Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és ÖTE – 2019. július 16., kedd

Mint elmondták, a két hajó óriási segítséget jelentene számukra a további munkájuk során. A Red Bull Air Race egyik alvállalkozó cégének felszámolása miatt lett nyílt lehetőség a használt hajók megvásárlására.

A felhívás akaratlanul is szomorú képet fest a hazai közállapotokról, azonban Tar Mihály, a VMSZ kommunikációs igazgatója jelezte, hogy nem arról van szó, hogy nincs pénze a vízimentőknek. „Egy adománygyűjtés nem azt jelenti, hogy a szervezetnek nincs pénze” – írta közleményében, és hozzátette, hogy a VMSZ rendelkezik a vállalt feladatok ellátáshoz szükséges személyi, anyagi, és tárgyi feltételekkel, a két hajó ezen felüli, extra kiadás számukra.