Egy napon kivettem a férjem zsebéből az útlevelét, mert másolatot kellett készítenem róla, ő aludt mert éjszakás volt, ezért nem is ébresztettem fel.
A belsőzsebében az iraton kívül találtam még egy idegen lakáskulcsot is egy lányoknak való kulcstartóval. Nagyon meglepődtem, gyorsan le is fotóztam, kíváncsi voltam arra, hogy a férjem más helyre teszi e a zsebéből azt a kulcsot vagy valamit hazudni fog.
Elmentem dolgozni, hagytam egy levelet a férjemnek, hogy ne keresse az útlevelét mert nálam van. A munkahelyemen egész nap tűkönültem, elmeséltem a kolléganőimnek mit találtam a férjem zsebében.
– Biztosan szeretője van, ez volt a véleménye a legtöbbnek. Nem akartam elhinni azt amit mondanak. Lehet, hogy találta a kulcsot, vagy valaki megkérte arra, hogy etessen egy macskát ameddig az illető nyaral.
Attila a férjem, délután három körül ébredt fel majd rögtön fel is hívott telefonon.
– Mit kerestél a zsebemben? kérdezte ő.
– Már egy hete megkértelek arra, hogy készíts egy másolatot az útleveledről. megtetted? nem – mondtam én. Mindent egyedül kell csinálnom, miért olyan nagy baj, hogy kivettem a zsebedből? A feleséged vagyok, nem egy idegen. Te is szoktál az én zsebemből kivenni ezt – azt. Apropó, milyen kulcs az amit a zsebedben találtam? kérdeztem én.
Nem kaptam rá választ, még a telefonbeszélgetésünk is megszakadt, hiába próbáltam visszahívni a férjemet, nem sikerült beszéljek vele. A kollégáim egyre csak azt mondogatták:
– Kellett volna egy másolatot csináltass a kulcsról, majd figyeld a férjedet és elkaptad volna. Nem akartam elhinni, majdnem 8 éve vagyunk házasok, van egy gyerekünk, a lakásunkat hitelből vettük. Ritkán veszekszünk, a férjem munka után rögtön hazajön, nem ül be a kollégáival sehova. Ha barátnője lett volna, azt rögtön megéreztem volna.
A férjem telefonja is mindig szem előtt van, én szoktam esténként játszani rajta amikor ő is itthon van. Semmi különleges dolgot nem vettem észre.
– Nem, nem! Megbízom a férjemben. A válaszomra a kolléganőim ismét azt mondták: – Én is ennyire megbíztam a férjemben, de minden másképp végződött, még gyerektartást sem fizet, újra megnősült.
A kolléganőim szavai után nagyon elgondolkodtam, képes lettem volna arra, hogy hazamenjek most rögtön a munkából majd megbüntessem az árulót. A férjem nem válaszolt a telefonhívásaimra, munka után elmentem a gyerekért az óvodába, majd elvittem őt az anyámhoz én pedig siettem haza. Nagyon rossz hangulatom volt.
Bementem a lakásba, a férjem a konyhában mosogatott és közben fütyörészett.- Kinek a kulcsa van nálad? ismét megkérdeztem, közben már a válásról gondolkodtam, anyámhoz költözöm a gyerekkel, gyerektartást kérek és elviszem az autót. A jelzáloggal majd megbirkózik a férjem. Aztán egyszer csak az villant át az agyamon, hogy majd idehozza a kulcs tulajdonosát majd mindent átalakítanak a lakásban az ő ízlésük szerint. Nem, ezt nem engedhetem.
– Hol van a gyerek? kérdezte a férjem. Csak nem eszedbe jutott a gyerek? mondtam én, közben szívem szerint mindent elmondtam volna a férjemnek arról ami ma egész nap a fejemben járt, de türtőztettem magam, hinnem kell a férjemben.
– Attila, elárulod már végre kinek a kulcsa van a zsebedben? A férjem abbahagyta a mosogatást, leült majd mesélni kezdett.
– Az anyám nem igazán érzi jól magát az utóbbi időben, adott egy lakáskulcsot nekem, ha bármi történik akkor tudjak bemenni. Azt kérte tőlem, hogy látogassam meg őt sűrűbben. Apropó drágám, szükségem van egy új telefonra mert az enyémet beleejtettem a teába.
– Miért nem mondtad el, hogy az édesanyád kulcsot adott neked? kérdeztem. – Attól fél, hogy elveszem a lakását? Milyen butaság lehet, hogy nem is az ő lakásának a kulcsa.
– Hívd fel és kérdezd meg tőle! Felhívtam és azt mondta, hogy ő nem tud semmilyen kulcsról. A férjem kézen fogott, azt mondta, hogy öltözzek és menjünk az anyjához. A férjem nagyon mérges volt, egész úton csúnyán nézett rám amiért nem hittem neki. De hogyan is hihetnék? Ő egyet mond, az édesanyja pedig mást.
Megérkeztünk, a férjem ideadta a kulcsot majd megkért, hogy nyissam ki az ajtót
– Nem voltunk meghívva, nem nyitom ki, mondtam. A férjem csengetett, az anyja ajtót nyitott, majd a férjem elővette a kulcsot, bedugta a kulcslyukba, kettőt fordított rajta, az ajtó bezáródott, majd ismét kettőt forgatott rajta és kinyílt.
A levegő megfagyott körülöttünk nagy csend következett. Nézem a férjem majd bocsánatot kértem tőle, megszólalt anyósom is: – Erről a kulcsról kérdeztél? Igen ezt én adtam a fiamnak. Attila csúnyán összeveszett az édesanyjával majd visszaadta a kulcsot neki. Elindultunk haza, bementünk anyámhoz a gyerekért, egész úton csak a férjem bocsánatát kértem azért amiért nem hittem neki.
Másnap a munkahelyemen elmeséltem milyen ajtót nyit a talált kulcs.
– Összeesküdtek! – amíg te dolgoztál a férjed lecserélte az édesanyjánál a zárat.
– Nem, nem is így! Egyszerűen elvette az anyja kulcsát majd rátette a kulcstartót.
Megkértem őket, hogy hagyják abba, ne beszéljenek butaságokat. Megértettem, nem hallgatok senkire, meg kell bíznom a férjemben és nem a kolléganőimnek kell hinnem, hiszen 80 százalékuk elvált nő. Megbízom a férjemben, de néha esténként mielőtt elalszom arra gondolok, lehet, hogy nem is volt olyan egyszerű ez a történet a kulccsal?
