A modern nevelés legnagyobb hibái: „A szülők példamutatás helyett szavakkal nevelnek”

Amikor anya lettem, akkor a körülöttem lévő emberektől számtalan tanácsot kaptam arról, hogyan szeressem a gyermekemet, de én nem fogadtam meg egyik tanácsot sem.

Kevés olyan ember van aki tudja, hogyan neveljen úgy egy gyereket, hogy az ne csak szófogadó, hanem boldog is legyen. Nagyon sok szülő annyira félti a gyerekét, hogy azt sem engedi, hogy elessen, tévedjen és tanuljon a saját hibájából. Ezek a szülők túlságosan védelmezik a gyerekeiket, a világtól és a felmerülő problémáktól. Az én szabályom a következő, készítsd fel a gyereket az utazásra, de ne vedd el tőle azt, hogy ezen az úton önálló legyen.

10. Megalázkodtok  a gyerekeitek előtt

A legtöbben közülünk próbálnak jó szülők lenni, a mi gyerekeink sokkal jobb körülmények között élnek, mint mi éltünk az ő korukban. Próbálunk a kedvükbe járni, megvesszük az új játékot, a csokit vagy bármi mást, csak mindezzel az a baj, hogy a gyerekeink így azt hiszik, hogy körülöttük forog a világ.

A legközelebbi alkalommal amikor a gyerek nem kapja meg azt amit akar, akkor vagy hisztizni kezd vagy sír és nagyon szomorú lesz. Nem kell megalázkodni a gyerek előtt, szeretni kell őket, hiszen ők jelentenek a számunkra mindent, de tudniuk kell azt, hogy mit szabad és mit nem. Ellenkező esetben egoisták lesznek és mindig hisztizni fognak, ha nem kapják meg azt amit akarnak itt és most.

9. Minden szülő azt gondolja, hogy az ő gyereke tökéletes

Erről a témáról olyan emberek tudnak a legtöbbet akik gyerekekkel foglalkoznak, ők több olyan szülőt is ismernek, akik nem tudják elfogadni a negatív kritikát a gyerekeikről. Amikor egy tanár kritizál egy gyereket, akkor annak a gyereknek a szülei rögtön a tanárban látják a rosszat. Pedig, ha a tanár azt mondja, hogy a gyerek csúnyán viselkedik az iskolában, az osztályban az osztálytársakkal, akkor a szülő a gyereket kellene felelőségre vonja, nem pedig a tanárt kéne támadnia.

8. Amíg élünk, addig a gyerekeink

Büszkék vagyunk a gyerekeinkre, ha sikereket érnek el, jobban örülünk neki mint a mi saját sikereinknek. Azonban vigyázzunk, mindent csak mértékkel csináljunk, nekünk is meg kell legyen a saját életünk és a saját sikereink, csak így tudunk példát mutatni a gyerekeinknek. Ha azt szeretnénk, hogy a gyermekeink boldog életet éljenek, akkor mi is úgy kell éljünk. Ők mindig a mi gyerekeink maradnak, de meg kell engednünk, hogy a saját életüket éljék, nem segíthetünk nekik mindig.

7. Minden döntésünket a gyerekeink érdekébe hozzuk meg

Minden szülő azt szeretné, hogy a gyereke ne kerüljön rossz társaságba. A szüleit tisztelje, azért mert egy jobb életet szeretnének biztosítani a számára. A szülők sokszor mindent megpróbálnak megoldani a gyerek helyett. A probléma csak az, hogy egy ilyen gyerek nem önálló, nem tud egyedül dönteni. Ne döntsük el a gyerek helyett azt, hogy ő ki kellene legyen, mert ez nem szülői szeretet.

6. Versenyképes nevelés

Minden szülő azt szeretné, ha az ő gyereke mindenben a legjobb lenne, a tanulásban, a sportban, a zenében, és sok szülő ezért függővé válik olyan szempontból, hogy megköveteli mindezt a gyerekétől. Ez nem helyes, hiszen az élet nem csak munkából áll, az életben élvezni kell minden pillanatot, örülni kell minden sikernek. Ne terheljük túl a gyerekeinket, nem kell mindenben elsők legyenek, mert egy embert nem a győzelmei, hanem a személyisége határoz meg.

5. Nincs a gyerekeknek gyerekkoruk

A gyereknek minél boldogabb a gyermekkora, annál boldogabb felnőtt lesz belőle, mindezt tudósok állapították meg. Ne terheljük meg a gyerekeket a rengeteg leckével, idegennyelv tanulásával, különórákkal és ne várjuk el tőlük azt, hogy még az otthoni munkában is segítsenek nekünk. Ne felejtsük el azt, hogy mindenkinek joga van a boldog gyermekkorhoz.

4. Azt szeretnénk, hogy megfeleljen az elvárásoknak

Már akkor terveket szövünk amikor a gyerek még kicsi, azt szeretnénk, hogy ő több mindent elérjen mint mi. Az irónia pedig az mindebben, hogy a gyerekünk nem lesz olyan mint amilyennek mi megálmodtuk. Ne próbáljuk megváltoztatni őt olyanná amilyenné mi szeretnénk, hagyjuk, hogy olyan legyen amilyen és aki szeretne lenni.

3. Példa helyett szavakkal nevelünk

Minden szülő azt szeretné, hogy kifogástalan legyen a gyereke előtt, mindenki tudja, hogyha azt szeretné, hogy a gyereke intelligens és tisztelettudó legyen akkor a szülő példát kell mutasson neki. Sok esetben mindezt elfelejtjük és szavakkal neveljük a gyereket. Legközelebb, ha a gyerekünk nem tiszteli a másik gyereket, akkor kérdezzük meg magunktól azt, hogy látott e a gyerekünk egy negatív példát tőlünk.

2. Elitéljük a szülőket a gyerekeik miatt

Amikor egy makacs gyerekkel találkozunk akkor rögtön az fordul meg a fejünkben, hogy milyen rosszak az adott gyerek szülei, de ez nem minden esetben van így. Nincs kifogástalan szülő és könnyen nevelhető gyerek. Soha sem tudhatjuk azt, hogy a másik szülő mennyire félti a gyerekét, ezért ne ítéljünk el egy szülőt sem.

1. Nem akarjuk elfogadni a személyiségét

Minden gyerek egyedi és meg van a saját személyisége, ez sokkal többet számít mint az, hogy a szülő egy ideális személlyé formálja őt. Egyetlen dolog ami számít az a személyiség, ezért hagyjuk, hogy a gyerek elfogadja saját magát, adjunk neki több szabadságot. Ne rejtsük el a gyerek elől a valódi világot, ne engedjük, hogy a szülői szeretet egy igazi börtön legyen a számára.