Bizonyára a Ketkes magazin olvasói között is vannak többen akik hallottak, olvastak a műanyagmentes július kezdeményezésről, netán maguk is részt vesznek benne. Nagyon hasznos környezetvédelmi szempontból, de én most másra szeretnék kitérni. Konkrétan arra, hogy vajon az érzéseink, a belső világunk az vajon „műanyagmentes”? Mennyire vállaljuk fel a valódi érzéseinket? Esetleg már azokból is beszereztünk tetszetős műanyag változatokat? Mennyire baj, hogy vannak negatív érzéseink is, hogy vagyunk néha irigyek, féltékenyek, haragosak?
Szerintem semmi baj ezekkel az érzésekkel, míg kulturáltan tudjuk közölni a környezetükkel, és tudunk dolgozni velük. Sokkal szebb és tisztább világban élhetnénk, ha életünk ezen a területén is törekednénk a „műanyagmentességre”, és érzéseink drágakővé csiszolható ásványok lennének az olcsó mű helyett.
Bízom benne, hogy többségünk érzései valódiak, de miért ne szánhatnánk időt a vizsgálódásra? Itt nem érvényes, hogy a műanyag tárgyat, ez esetben érzést, tartsuk meg amíg jó, és utána cseréljük környezetbarát anyagra. Itt rögtön változtathatunk, és kidobhatjuk ami mű, felcserélhetjük igazira.
Lehet először nem lesz tetszetős, nem fog tűnni környezetbarátnak, de kétségkívül valódi lesz.
Dufek Mária
