Bőrös sertéskaraj – fenséges étel, a hétvégi ebédek kedvence!!

Ha könnyen összedobható, ízletes húsos ételt készítenél, ezt a receptet ki kell próbálnod!!

Hozzávalók:

  • 1 kg bőrös sertéskaraj
  • 5 dkg zsír
  • 1,5 dkg só
  • 1/2 kávéskanálnyi szétdörzsölt köménymag
  • esetleg 5 dkg fehér (nem füstölt) szalonna

Elkészítése:

A sertéshús bőrös részét láng felett elhúzzuk, megkaparjuk, megmossuk. Pecsenyesütőbe körülbelül 2 ujjnyi vizet öntünk, a tűzhelyre tesszük, a húst bőrös felével lefelé fordítva, beleállítjuk és 10-12 percig forraljuk. Időközönként a húst lapáttal mozgassuk meg, nehogy a bőr leragadjon. A húst vegyük ki a forró vízből, hideg vízzel öblítsük le. éles késsel, nagyon vigyázva, hogy csak a bőrt vágjuk át, az alatta levő szalonnaréteget ne, mert különben sütés közben leválik, először a bordákkal párhuzamosan, majd hosszanti irányban, kb. 7 mm távolságban bevagdossuk a húst. A köménymagot a sóval, mozsárban eldörzsöljük és a karaj húsos felét bedörzsöljük, vigyázzunk, a bőrre só ne kerüljön. A zsír felével kikenjük a pecsenyesütőt, másik felét megolvasztás nélkül rákenjük a pecsenyesütőbe tett hús bőrös részére. Forró sütőbe tesszük, ha a zsírja sisteregni kezd, egy-egy kis forró vizet öntünk alá, 10-12 perc múlva kissé mérsékeljük a sütő hőmérsékletét, időnként a fehér szalonnával megkenegetjük a bőrét, zsírjával megöntözzük. Amikor a hús puhulni kezd, többé nem öntözzük a bőrt, hanem csak a szalonnával vagy fagyos zsírral kenegetjük, hogy szép pirosra, ropogósra süljön. A megsült húst ne borítsuk le, hanem éles késsel azonnal szeleteljük.