A legtöbb olyan családban, ahol kisgyermek is van, a szülők számára folyamatos kihívást jelent a „normális program” biztosítása a gyerek(ek) számára. Szinte kényszeresen úgy érezzük, muszáj valami programot szerveznünk a hétvégén. Hívjunk vendéget, vagy menjünk vendégségbe, MUSZÁJ elmenni a játszótérre, állatkertbe, vagy moziba. A szülők már-már bűntudatot éreznek, ha vasárnap kora délután még pizsamában van a gyerek.
De miért van ez így? Tényleg folyton mennünk kell valahová? Akkor teszünk jót gyermekeinkkel, ha szabadidejüket folyamatos programokkal töltjük meg? Természetesen itt nem a családi nyaralásra, vagy a hétvégi focizásra/táncórára gondolunk, hanem arra, hogy szükséges-e folyamatosan valamilyen új impulzust a gyerekekre erőltetni?
Dr. Vekerdy Tamás szerint a gyerekek nem fognak szemrehányást tenni amiatt, ha akadnak olyan hétvégék, amiknek a fő programja a lustálkodás, vagy az ágyon birkózás apával. Akkor sem lesznek szomorúak, ha egy téli hétvégén hóembert építenek a kertben. Vagy ha csak szaladgálhatnak a kutyájukkal a jó levegőn. Ezek a tevékenységek rengeteg energiát szabadítanak fel a kicsikben a szakember szerint, igazi szabadságérzetet biztosítva nekik anélkül, hogy „értelmes” programok sorozatán vennének részt.
Elég, ha csak saját magunkra gondolunk. Mi, felnőttek örülnénk, ha folyamatosan úton kéne lennünk, nem lehetne egy olyan esténk, amikor egy forró fürdő után leheveredünk a TV elé, vagy egy hétvégi nap otthon, kettesben főzőcskéznénk, beszélgetnénk a párunkkal?
Vekerdy szerint is szükség van a játszóházra, a bábszínházra, és a többi ehhez hasonló tevékenységekre, de nem mindig! A legfontosabb, hogy gondtalannak, boldognak, gyereknek érezzék magukat.
Hagyjuk, hogy még sokáig azok lehessenek!
“Az utóbbi néhány évben jellegzetes problémává vált, hogy a gyerekek érdeklődését nagyon nehéz lekötni – a figyelmük néhány perc alatt kimerül, folyamatosan újabb meg újabb intenzív ingereket követelnek, különben elunják magukat. Mi pedig izgatottan visszük a gyereket egyik programról a másikra, szaladgálunk vele gyerekkoncertről játszóházba, onnan esetleg valami „fejlesztő” programra, ha pedig éppen nem érünk rá, akkor a kezébe nyomjuk a tabletet. Azt hisszük, folyamatosan szórakoztatnunk kell.
De miért tüsténkedünk körülötte állandóan, ahelyett, hogy néha kicsit végre békén hagynánk? Mert jó szülők szeretnénk lenni, és attól tartunk, hogy ha épp nincs semmi program, akkor unatkozni fog, magányos lesz, nem tud mit kezdeni magával egyedül. Meg talán mi magunk is úgy vagyunk szocializálva, hogy csak azt érezzük programnak, ami ‘program’. Ám azzal, hogy a gyereket egyik programról hurcoljuk a másikra, elvesszük tőle azt az úgyszólván érzéki örömöt, amit az egyszerű, hétköznapi tevékenységekben való elmélyülés nyújt. Félreértés ne essék: a programokról szólva sem azt mondom, hogy soha és tilos! Csak azt, hogy mértékkel, mert a már sokszor emlegetett sarazás, homokozás, vizezés, csúszkálás, futkározás mind sokkal jobb dolgok a gyerek számára, mint a ‘program’, és sokkal jobban meghagyják neki az önmagában való elmélyedés alapvetően fontos lehetőségét. Sokkal jobban, hangulatosabban, érzelemtelibben él egy gyerek, aki bújócskázik, fogócskázik vagy ipiapacsozik, mint az, aki részt vesz a játszóház programjaiban.”
Részlet Dr. Vekerdy Tamás Belső szabadság című új könyvéből.
