Elhunyt a világ megmentője, aki megmentette a földet az atomháborútól 1983-ban!

1983 szeptember 26-án a szovjet tisztet Stanislav Petrovot arról értesítették, hogy az USA, öt nukleáris fegyvert indított Moszkva felé. A szovjet tiszt reálisan átgondolta a dolgokat és nem indított ellentámadást.

Stanislav Petrov 2017-ben hunyt el, de Oroszország még véletlenül sem beszélt nyilvánosság előtt erről az emberről. Karl Schumacher egy politikai aktivista volt az első, aki publikálta Petrov történetét.

1983 szeptember 26-án  Stanislav Petrov 44 éves volt, éppen a nukleáris támadásokat figyelő központban töltötte katonai szolgálatát Moszkva közelében. Amikor a számítógépen egy jelzést kapott az USA-ból induló nukleáris támadásról, néhány perc állt a rendelkezésére, hogy méghozzá a legfontosabb döntést amely talán az egész emberiség történelmére kihatással volt. Nem volt meghatározva, hány perc alatt kell döntést hoznia egy ilyen helyzetben, de tudta, hogy minden egyes perc értékes ilyen helyzetben.

Petrov elmondta, hogy akkor értesíthette volna a feletteseit, a kapott információról, de ezzel csak egy láncreakciót indított volna el, ezért nem az utasításoknak megfelelően járt el, úgy ahogy a katonák 99%-a tette volna. Később kiderült, hogy a szovjet szenzorok meghibásodtak, a napsugarak visszaverődése okozta a téves riasztást.

Egy 2013-ban adott interjúban Petrov elmesélte mi is történt azon a napon. Mindent átgondolt, mérlegelt és úgy gondolta, ez csak egy tévedés lehet, ezért nem indított ellentámadást.

Petrov számára egyre hihetetlenebb dolognak tűnt, hogy az USA egy nukleáris támadást indít a Szovjetunió ellen, hiszen akkor nem csak öt rakétát lőttek volna ki. Ezt a kiképzésen tanulta Petrov, ezért azt üzente a feletteseinek, hogy a számítógép elromlott.

Hála Istennek Petrovnak igaza volt, ezért több kitüntetést is kapott nemzetközi szinten. 2014-ben egy amerikai filmet forgattak Petrovról a következő címmel „The Man Who Saved The World„. Kevin Costner volt a film egyik főszereplője, ő 500 dollárt és egy köszönetet küldött a volt szovjet tisztnek azért, hogy akkor nem reagált nukleáris fegyverekkel válaszként az USÁ-nak.

Stanislav Petrov 2017 május 19-én halt meg. A halálhíre szeptember 7-én került nyilvánosságra, amikor Karl Schumacher felhívta, hogy születésnapja alkalmából felköszöntse, Stanislav fia, Dmitri ekkor mondta el Karlnak, hogy édesapja elhunyt.

Stanislav Petrov hősies tettéről a The New York Times számolt be.