Élvezetes húsvéti versek gyerekeknek

A keresztény vallás egyik legnagyobb ünnepe minden kétséget kizáróan a húsvét, de azok is minden évben várják, akik nem vallásosak.

Locsolóversek, torma, sonka, tojás vadászat, nincs is olyan, akit ne hozna lázba ez az ünnep ezért vagy azért. Ilyenkor előtérbe kerülnek a húsvéti versek is, amelyek között különböző komolyságú szerzeményeket is találhatunk.

A legjobban azonban mégiscsak azon költemények tudnak a leginkább azonosulni az ilyenkor megélt érzésekkel, amelyek Krisztus szenvedésének különböző stációit tárják elénk. Van valami különleges a húsvéti versek hangulatában, hiszen ezeket olvasva olyan spirituális élményben lehet részünk, amelyet csak kevés alkalommal élhetünk meg.

Nem kell ahhoz mélyen hívőnek lenni, hogy teljes mértékben élvezhessük a húsvéti verseket és megérintve érezzük magunkat általuk. Érdekes kérdéskört vet fel, hogy mit célszerű közvetíteni a gyerekeknek.

Az igazán kicsik még nem igazából értik meg Jézus Krisztus szenvedéseinek lényegét, különleges életútját és még sokkal jobban élvezik azt a részt, amikor jön a nyuszi. Azonban nem kell lemondanunk arról, hogy eléjük tárjuk ezeket a műveket, hiszen még akár kis óvodás korú picurkáknak is találunk párat a húsvéti versek gyerekeknek kategóriában.

Ezek számukra sokkal emészthetőbb formában mondják el az ünnep lényegét. A húsvéti versek gyerekeknek nem leereszkedő stílusban, de mégis az ő szintjükön szólnak hozzájuk és vezetik be őket a vallásos lét és a hit eme területére.

Amennyiben tervezzük, hogy később hittan oktatásra küldjük a gyerekeket, akkor mindenféleképpen megéri legalább egy-két művet begyakorolni, megtanítani, hiszen nagyszerű alapot képezhet.

Figyeljünk oda arra, hogy megfelelőképpen átbeszéljük azokat a részeket, amelyeket nem ért, mivel ha beavatva érzi magát, akkor sokkal előbb fogadja be és az érdeklődése is nagyobb lesz ez iránt.

A húsvéti versek gyerekeknek jóval lágyabb nyelvezetű és bár fel vannak benne sorakoztatva a vallási jelképek is, ez egy számukra is szórakoztató formában jelenik meg.