Karácsonyi díszekből sosem elég, és habár a legpompásabb ünnepi elem kétségkívül a karácsonyfa minden otthonban, számos más kreatív dísz is „szétszórható” minden helységben és szobában, ahová az ember szeretne egy kis hangulatot varázsolni.
Az alábbi díszek elkészítéséhez csupán néhány, nagyon egyszerűen és olcsón beszerezhető eszközre lesz szükséged, amelyek közül néhány már valószínűleg most megtalálható otthonodban. Egy kis türelem, minimális kézügyesség, és máris egy hófehér téli tájban gyönyörködhetsz – és még csak ki sem kell menned érte a hidegbe!
Lássuk, hogy mi minden kell hozzá:
- Csipkés papír tányéralátétek – különböző méretekben, hiszen a fák lombjai sem tökéletesen egyformák.
- Nagy hurkapálcák
- 2,5cm átmérőjű lyukas fagolyók
- Egy kis metszőolló
- Ragasztópisztoly
- Olló
- Papírragasztó
1. Először is vágd be a papíralátéteket a szélüktől egészen a középpontjukig egy oldalon.
2. Az alátétek felületének egy negyedét kend be papírragasztóval – a ragasztó felkenését a vágástól kezd.
3. Ez után hajtsd magára a papíralátétet úgy, hogy egy kúp formát kapj.
4. Ismételd el az eddigi lépéseket a többi alátéttel is. Ha mindent jól csinálsz, akkor három ugyan olyan alakú, de eltérő méretű kúpod kell legyen.
5. Fogd a legnagyobb alátétet és húzd rá a hurkapálcára.
6. Tartsd meg alulról a hurkapálcát, majd felülről fűzz rá egy fagolyót.
7. Ez után fűzd rá a középső alátétet, majd még egy golyót, végül a legkisebb alátétet.
8. Fordítsd meg az egészet, majd fűzz fel egy utolsó fagolyót a legalsó alátét alá.
9. Rögzítsd a helyére ragasztóval.
10. Amint a ragasztó megszáradt, óvatosan fordítsd vissza a fát álló helyzetbe. Kész is!
Egy kevéske idő ráfordításával egy pici fasort vagy egy egész kis erdőt is készíthetsz ezzel a technikával! Jó alkotást!
Forrás »»» És további tippek csipkés papír tányéralátétekből »»»
További kreatív tippeket találhatsz oldalunkon, a Dekorációs ötletek menüpont alatt.
Vagy csatlakozz Facebook oldalunkhoz: