Kacsasült cseresznyemártásban – Egy igazi ünnepi fogás

A kacsát sok féle képpen el lehet készíteni, ezzel a cseresznyemártással nagyszerű!

Hozzávalók:

  • 2-2,5 kg-os kacsa
  • 3-5 dl húsleves ( akár leveskockából is jó )
  • só, bors
  • 1 tk. őrölt gyömbér
  • 1 ek. citromlé
  • 1 ek. kukoricaliszt
  • 1 narancs leve és héja
  • 1 ek. szójaszósz
  • 60 ml narancslikőr
  • 400 g magozott cseresznye (konzerv)

Elkészítése:


A sütőt 220 fokra felmelegítjük. A kacsát megmossuk, majd leitatjuk róla a vizet.
Borsozzuk, megsózzuk és a lábait összekötjük. A kacsát mellével lefelé egy grillrácsos tepsibe helyezzük, és kb 3 dl húslevet öntünk alá.
Berakjuk az előmelegített sütőbe, majd 30 perc elteltével 180 fokra mérsékeljük a hőmérsékletet.
A kacsasült levével folytonosan megöntözzük, hogy ne száűradjon ki, valamint pótoljuk az elpárolgott levet a maradék húslevessel.
A sütési idő, a kacsa méretétől, függően 90-120 perc.
Ha a kacsa megsült, kivesszük a sütőből és állni hagyjuk 15 percig, majd felvágjuk. Levágjuk a combjait, szárnyait, a mellét pedig felszeljük.
A cseresznyemártáshoz a narancs levét és héját, a citromlét, a szójaszószt, a gyömbért, a likőrt és a cseresznyét (két evőkanál lét félreteszünk) egy lábosba tesszük, majd felforraljuk. Ha felforrt, kis lángon még 5 percig főzzük.
Egy kis edényben a kukoricalisztet a két evőkanál cseresznyelével összekeverjük, majd a mártást besűrítjük vele. Kis lángon főzzük addig, amíg a szósz be nem sűrűsödik.
Ha mindennel elkészültünk, tányérokra helyezzük a kacsa szeleteket, és a cseresznyemártással kínáljuk.


Népszerűsíteni akarom a honlapomat, ezért élek a lehetőséggel és új cikket publikálok itt!