Kisült a finom házi lángos

A lángos recept mindig jól jön, ez egy nagyon jól formázható finom tészta, csodás házi lángos lesz belőle. Tetszés szerint megkenhetjük kevés fokhagymás olajjal, tejföllel és kerülhet rá reszelt sajt is, de van aki csak önmagában szereti, egy kicsit megsózva.

Hozzávalók:

  • 500 g liszt,
  • 1 jó kávéskanál só,
  • 3,5-dl melegvíz,
  • 2,5-dkg élesztő
  • 1 kávéskanál cukor,
  • 1-evőkanál étolaj.

Elkészítés:

A 3,5-dl vízből elveszek 1-dl vizet, és egy kis tálba rakom, ebbe futattom fel az élesztőt 1-kávéskanál cukorral. Egy nagy tálba kimérem a lisztet hozzáadom a sót az olajat és a felfuttatott élesztőt, majd a megmaradt langyos vizet. A tészta állaga hosonló lesz mint a nokedlié. De én még 3-evőkanál liszttel egy kicsit kifagyasztottam, és egy kávéskanál étolajat még raktam bele. Így egy nagyon könnyű laza tészta lesz belőle. 1-óráig kelesztettem. Aztán egy nagy lábasba bő olajat öntöttem. És olajos kézzel formáztam ki, és forró olajban sütöttem. Nagyon jó tészta lett, szépen átsül az egész. És nagyon puha!

Erika Christian konyhájából