Mákos kalács 😍

Zserbó után a nagy kedvencem..❤️

250 ml tejben felolvasztunk 5 dkg (50 gramm) vajat, majd ha már nem túl forró, beleteszünk 1 ek.cukrot és 25 g élesztőt belemorzsolunk. Hagyjuk felfutni. Közben kimérünk 40 dkg lisztet, adunk hozzá 1-2 ek.cukrot, csipet sót, majd beletesszük a felfutott élesztőt. Jól kidagasztjuk, tiszta konyharuhával letakarjuk. Duplájára kelesztjük. Míg kel, elkészítjük a tölteléket.

20 dkg mákot összekeverni 15-20 dkg cukorral, majd ezt 100 ml forró tejjel leforrázni. Ha kihűlt, belereszelni egy citrom héját.

Ha a tészta duplára kelt, lisztezett deszkán átgyúrjuk, kinyújtjuk, megtöltjük a mákkal. Feltekerjük, majd pihentetjük 20-30 percig. Ezután lekenjük tejjel kevert tojássárgájával, 180 fokra előmelegitett sütőben Kb. 30 perc alatt pirosra sütjük. Én nem szurkálom a tésztát.

Ha letakarod konyharuhával amikor a sütőből kiveszed és letakarva hűl ki, teljesen puha lesz!

Ebből a mennyiségből 2 db rúd készül, de ha kisebbeket akarsz kijön belőle 3 is. Én úgy osztottam, hogy lemértem a kész kelt tésztát és elosztottam azzal, amennyi rudat akartam.

Ha például ezt dióval vagy túróval vagy bármi mással szeretném tölteni, akkor ugyanannyi töltelék mennyiséggel számolhatunk, mint a mákosnál.

Edvi Kata konyhájából!

Andrea: – Végre megvan a recept🙂 Nagymamám sütött ilyen kalácsot, de sajnos ő már nem tudja nekem megtnítani. Mák helyett volt, hogy kakaós vagy fahéjas cukorral töltötte meg, isteni finom volt mindegyik!!!

Anna: – Pont így szeretem, még eddig ez a legjobb recept amit itt a csoportban láttam….Ennyi mák pont elég benne, nagyon sok olyat láttam, hogy szinte tiszta mákból áll …Igaz, ahány ház annyi szokás ! 🙂

F. Nikolett: - Köszönöm a receptet. Ma megsütöttem, mert nàlunk nagy kedvenc a màkos süti. Nagyon finom. Hùsvètra is meg fogom sütni🥰😊
F. Nikolett: – Köszönöm a receptet. Ma megsütöttem, mert nàlunk nagy kedvenc a màkos süti. Nagyon finom. Hùsvètra is meg fogom sütni 😊
Sándorné Krucsai: -Az enyém ilyen lett.Puszi a receptért.