Párizsba szállították őssejtkezelésre Michael Schumachert

A Le Parisien nevű francia újság arról ír, hogy a Párizsban található Georges Pompidou kórházba szállították a Forma-1 legendás versenyzőjét, Michael Schumachert, ahol őssejtterápiás műtétet hajtanak végre rajta. A hírt azonban hivatalos forrásból az orvosi titoktartásra hivatkozva nem erősítették meg.

A lap információi szerint Schumachert Philippe Menasche vezetésével kezelik a kórházban, akit a sejtterápiás műtétek szakértőjeként említenek, akinek fő területe a szívelégtelenség megakadályozása a sejtterápia módszereivel. Feltételezések szerint a kezeléstől a hétszeres világbajnok szervezetében lévő gyulladások gyógyítását várják. Ha minden jól megy, a német pilóta egy nap után el is hagyhatja az intézményt, ahol állítólag idén már többször megfordult.

Michael Schumacher 2013 decemberében szenvedett súlyos síbalesetet, amely után fél évig mesterséges kómában tartották, utána pedig a svájci Lausanne-ban kezelték, azóta otthonában ápolják. Az autóversenyző családja szinte semmilyen információt nem közöl Schumacher állapotáról, és más forrásokból érkező híreket sem kommentál. Régi barátai, versenyzőtársai szerint Schumacher nem tud rendesen beszélni, és járni sem.