27 éve örökbefogadott lányától kapott vesét a beteg édesapa

Egy Észak-Karolinai nő az életet ajándékozta egyik nevelőszülőjének, aki csecsemőkorában fogadta őt örökbe.

DeLauren McKnight hamarosan egyik veséjét adja majd apjának, Billy Houze-nak, miután a vizsgálatok megállapították, hogy a szerv megfelel a férfi számára.

– „Azt mondta nekem: Apa, annak idején megmentetted az életemet, így most én is megmenthetem a tiédet. Hihetetlenül büszke vagyok rá.” – mondta a 64 éves férfi. Houze lelkipásztor, és öt gyermek édesapja.

Kálváriája 2016-ban kezdődött, miután egy epehólyag műtét után veséi elkezdtek leállni. Az orvosok azt mondták neki, ha nem kap új vesét, öt éven belül meghal.

– „Felkerültem a várólistára, de azt mondták, az alapján nagyjából hét évbe telik, mire rám kerül a sor” – mondta a férfi, akinek fiai is átestek vizsgálatokon, azonban ők nem voltak alkalmasak arra, hogy donorok legyenek. Ezután nevelt lánya következett.

– „Sosem gondoltam volna, hogy megfelelő donor lehetek, hiszen engem örökbe fogadtak.” – mondta McKnight.

– „Épp munkában voltam, amikor megkaptam a jó hírt, és azonnal felhívtam apámat. Csak annyit mondtam: „Apa, mondanom kell valamit: Alkalmas vagyok donornak!

Erre csak annyit mondott: Megőrültél? Mire én: Nem, ez komoly! Apám nem tudott megszólalni, elsírta magát. Elképesztő élmény volt, én sem tudtam megszólalni utána.”

A család abban bízik, hogy a következő hetekben sor kerülhet a műtétre. A fiatal nő hihetetlenül boldog, hogy megmentheti apja életét.

– „Ő az én Supermanem. Nélküle és anyám nélkül ki tudja, hol lennék most. Semmi sincs ezen a világon, amit ne adnék oda azért, hogy élvezze az életét, és itt legyen közöttünk.” – zárta gondolatait McKnight.