A Tiny Tim nevű szamár (másik beceneve: Timka) számos meglepetést okozott, amikor tavaly nyáron a világra jött. Először is túlságosan kicsi, ezért az anyja nem foglalkozott vele. Másodszor pedig túlságosan butus, így a kutyák fogadták be. Ezenkívül pedig túlságosan aranyos, ezért bizonyos embereknek hála, Tiny Tim sorsa teljesen másképp alakult, mint a hasonló szamaraké általában a gazdaságokban. A Ketkes szerkesztőségének is igencsak megtetszett ez a bolondos szamárcsikó!
Tiny Tim anyja, a szamárkanca Jody egy teljesen átlagos példánya a fajtájának. Amikor azonban az aprócska és gyenge szamárcsikó megszületett, anyja nem foglalkozott vele. A szamár élete valóban veszélyben forgott, így a gazdák számos eredménytelen kísérlet után rájöttek, hogy sürgősen találni kell valamilyen megoldást, mert a szamárcsikó nem bírja már sokáig. Végül a szívükre hallgatva a csikót beletették egy réges-régi babaágyba és tejjel táplálták. Az első négy hónapban Tiny Tim egyáltalán nem állt lábra, állandóan kézben kellett cipelni, kétszer megetetni éjjelente, a napközbeni etetésről nem is beszélve.
Aztán amikor a szamár idősebb lett, súlya elérte a 20 kilogrammot is, új lakhelyéül az előszobát szemelték ki. Ott Tiny Tim megismerkedett a kutyákkal, amik nem hogy befogadták maguk közé, de végül a vezető szerep is az ügyetlen patásé lett. Itt aztán a szamárcsikó minden szokásukat megtanulta, átvette: hogyan nyaljuk ki a tányért, párnát lopni a díványról, labdával játszani, farkat csóválni. Nyáron Timka szabadon kószálhat a gazdaságban, de télen a ház az otthona.
Ő most már inkább a család tagja, mint egy a gazdaság haszonállatai közül, sőt, már saját profillal is rendelkezik a közösségi oldalakon.