A legjobb barátom átjött hozzám, majd kávézgatás közben beszélgettünk. Ő a következőket mondta a feleségéről:
– Már nem tudom elviselni őt! Ha nem lett volna várandós, akkor soha nem vettem volna feleségül. Lemondtam az egyetemről miatta, a szüleink elzavartak otthonról bennünket, egyedül maradtunk, segítség nélkül. Tanulhattam volna az egyetemen és szórakozhattam volna veletek, teljes életet élhettem volna, na de így…
A barátom szavai szinte sokkoltak, már nem volt kedvem beszélgetni és kávézni sem, csendben maradtam néhány percig, majd összeszedtem a bátorságom és megmondtam neki:
– Ez egyedül a te hibád, te egyedül választottad! Igen lemondtál az egyetemről és elkezdtél dolgozni, jó fizetésed van, szépen boldogultok. Elzavartak a szülők? Jól tették, két év alatt mégis sikerült felépítenetek egy házat, ha ő nem lett volna melletted akkor most fele annyid sem lenne mint amennyitek most van. A feleséged melletted volt jóban, rosszban.
Miután elmondtam mindezt a barátom felállt és elment, anélkül, hogy mondott volna valamit. Másnap elment a feleségéhez vitt neki egy nagy csokor virágot és bocsánatot kért tőle.
Tudatában kell lennünk annak, hogy mi vagyunk a felelősek azért ami az életünkben történik, ha nem tetszik az a személy akivel házasságot kötöttünk, akkor is el kell fogadnunk, hogy a mi döntésünk volt. Nem tetszik a munkád? Keress másik munkát. Ne felejtsük el, az életünk a mi kezünkben, van a többi csak kifogás.