Akár 800 forintba is kerülhet egy lángos a Balatonnál!

Szerző: Politikaner/ wikipedia.org

Elszaladtak az árak a magyar tengernél

Ismét komoly drágulást tapasztalhatnak azok, akik a Balatonnál terveznek vakációzni az idén. Makkos Péter, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Érdekképviseleti Szövetségének fonyódi elnöke szerint a megnövekedett költségek és a munkaerőhiány okozzák az áremelkedést. A helyzetet tovább nehezíti, hogy az idei nyáron kevesebb diákmunkásra számítanak, közülük ugyanis egyre többen külföldön vállalnak nyári munkát. Makkos elmondta, nagyon kevés a jól képzett szakember, épp ezért nekik a korábbiaknál magasabb bért kell adni, 1200 forintos órabér alatt már szinte senki nem vállal munkát közülük.

A lángosért az utóbbi években átlagban 3-400 forintot kértek, ez az 500 forintot is elérheti az idén, ehhez adódik még hozzá a feltétek ára, ami további 2-300 forintos pluszköltséget jelent. A többi népszerű termék (pörkölt, hot-dog, palacsinta, sör) ára várhatóan 10 százalékkal emelkedik meg. A nyaralóknak érdemes lehet időt szánni a megfelelő büfé/étterem kiválasztására, az árak mindenhol ki vannak írva, a vízparttól távolabb eső helyek pedig szinte mindig olcsóbbak. A szállás esetében is ezzel spórolhatunk: Ha a központi helyektől 10-15 perc sétatávra szállunk meg, megtakaríthatunk némi pénzt.