Egy hétig ült az út szélén a magára hagyott kutya, mert a gazdája azt mondta neki, üljön le

Egy jól nevelt és hűséges kutyus számára az egyik legfontosabb utasítás az „ülj”! Egy orosz étteremben vacsorázó pár nemrég arra lett figyelmes, hogy egy kutyát gazdája az út szélén hagyja. Mindössze annyit mondott neki: „ülj”, majd mint aki jól végezte dolgát, elsétált. Azóta sem ment vissza…

Egy alkalmazott is látta a történteket, aki megpróbálta magához hívni a magára maradt állatot, ám ez nem sikerült. Ezután egy héten keresztül vitt neki élelmet, és arra lett figyelmes, hogy a kutya egy pillanatra sem veszi le a szemét az útról.

Végül egy másik, Elena Kniazeva nevű hölgy segítségével sikerült a kutyát elvinni az út széléről. A nő végül egy menhelyre vitte a Luke-nak elnevezett kutyát. Luke annyira felszabadult attól, hogy emberektől és kutyáktól egyaránt szeretetet kap a menhelyen, hogy szinte folyamatosan ugrált örömében.

A kutyus felkerült egy Facebook oldalra, ahol világszerte keresnek gazdikat a hozzá hasonló sorsú négylábúaknak. Most úgy fest, hogy egy torontói család veszi magához Luke-ot, és a menhelyen megismert barátját, Dennist.

A két kutyára több, mint 7000 km utazás vár! Az utazás megszervezése jelenleg is zajlik, szerencsére az örökbeadást lebonyolító szervezet mindkét kontinensen jelen van.

A szervezet alapítója, Helen Antoniou már lépéseket is tett a szállítás költségeinek előteremtésére. Luke története szerencsésen zárult, és azt is megtanulhatta, hogy vannak olyan dolgok és emberek, akikre megéri várni.