Finom falatok a böjti időszakra, nem csak böjtölőknek

Idén eléggé korai időpontra esik majd a húsvét, így a böjti időszak is korán kezdődik, még bőven a téli időjárásban. Így aki valóban tartani szeretné a 40 napos húsmentes időszakot, a téli zöldségekre kell, hogy támaszkodjon. Szerencsére igazán finom dolgokat lehet belőlük alkotni, gond egy szál se.

A nagyböjt időszaka a keresztény kultúrában a megtisztulás és a bűnbánat időszaka, ezt segíti elő a test megtisztulása is. De nem kell ahhoz vallásosnak lenni, hogy tartsunk magunknak tisztuló időszakot. Időről időre testünknek és lelkünknek is jót tesz az életmódváltás, méregtelenítés, megtisztulás, pusztán biológiai és lélektani szempontból is. Ez a tél végi, tavasz eleji időszak éppen tökéletes erre, hogy felkészülten várhassuk a természet ébredését, a tevékeny, termékeny tavaszt. Idén ráadásul reményeink szerint a borzasztó járványos időszak végét is remélhetjük. Erre is jó megtisztult testtel, és felkészült lélekkel megérkezni. 

Nézzük is meg, hogy mikből és milyen csodás fogásokat készíthetünk, amivel ez az időszak is könnyű és ízletes lehet! 

1. A laktató és izgalmas rizottó

A rizottó egy olyan egyszerű és mégis kifinomult étel, amivel a nagy séfek is versengenek egymással, az újonc séfek tudását pedig gyakran ennek az elkészítésével mérik fel. Az egyik titka a megfelelő rizs kiválasztása. Legtöbbször arborio rizsből csinálják, főleg az olaszok. 

A másik nagy titok a fáradhatatlan keverés, nagyon fontos, mert akkor lesz olyan imádnivalóan nyálkás állagú. 

Nézzünk egy alapreceptet: 

Hozzávalók:

  • 60 g rizottórizs
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 9 evőkanál vaj 
  • 1,5 dl száraz fehérbor
  • 9 dl zöldség alaplé
  • 3 fej vöröshagyma 
  • 6 gerezd fokhagyma 
  • reszelt parmezán 

Elkészítés:

4-5 evőkanál vajban és az olívaolajban megdinszteljük a hagymákat. 

Beleszórjuk a rizst és kevergetve várunk addig míg jól pattogni nem kezd. Beleöntjük a bort, és megvárjuk míg magába szívja. Utána kanalanként adagoljuk hozzá az alaplevet, mindig megvárva míg puhul és beszívja. Türelmesen, szépen kevergetve. Majd keverjük hozzá a maradék vajat és a parmezánt is. 

Így lesz tökéletes az alap rizottónk, ezt aztán rengeteg dologgal dúsíthatjuk még, például céklával, rókagombával, spenóttal, sajttal és cukkinivel vagy póréhagymával.

Mindig csinálhatunk rizottót a szezonális zöldségekkel. Ha megfigyeljük, hogy éppen mi akciós a boltokban, tegyük azt bele különböző variációkban. Nézzük meg például a Spar akciós újságot, hogy az aktuális héten mi az ajánlat, és tervezzük úgy a rizottónkat. Izgalmas elegyek fognak születni. Az akciós lap szerint a répa és paprika kedvező áron kaphatók a héten. Tervezzük ezekkel a rizottót, igazán finom egyveleget kapunk!

2. A krémlevesek változatos világa: Ánizsos – narancsos almakrémleves

A krémlevesek igazi aduászok, pláne a téli hidegben. Forró, laktató, fűszeres, és egyszerűen elkészíthető bárkinek. A titka csupán annyi, hogy bármiféle finomságokat megfőzünk, majd ezeket összeturmixoljuk és így az ízek esszenciái összeolvadnak, és csodás új dolog születik. 

Nagyon széles a repertoár, hogy mikből érdemes csinálni, de persze vannak nagy klasszikusok. És aki nem szereti, hogy minden egynemű a kanalán, az tehet feltétnek mindenféle magvakat vagy sajtot, ami ínycsiklandozóan beleolvad, de pirítóssal vagy bármiféle izgi gabonakészítménnyel is mennyei. 

Nagyon sok sós változata van, de mi most egy édes krémlevest mutatunk, mert megtisztulás ide vagy oda, azért kell az élvezet. 

Hozzávalók:

  • 4 alma 
  • 1 narancs
  • 1 rúd fahéj
  • 1 evőkanál barna cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 db csillagánizs
  • 100 ml tejszín
  • 1 evőkanál almaecet
  • 1 evőkanál keményítő 

 Levesbetéthez: 

  • 1 keményebb alma
  • 1 csipet só
  • egy evőkanál méz

Elkészítés:

Az almákat meghámozzuk, felszeleteljük, majd feltesszük vízben főni, hogy ellepje. A narancsok héját is beletesszük, majd a levét és belefacsarjuk, és a fűszereket is mellérakjuk. Mindenestől fedő alatt felforraljuk. Majd a tűzről levéve belekeverjük a tejszínes keményítőt. Pár percig így is forraljuk, majd kiszedjük a fűszereket és így forrón összeturmixoljuk az egészet. 

A kemény almánkból golyókat kanyarítunk, és mézen megpirítjuk, ez kerül bele a forró almacsodánkba. Oh, micsoda ízvilág! 

De ha mégis sós krémlevesre vágyunk, szinte végtelen a lehetőségek tárháza. 

Néhány példa: zöldborsó krémleves, céklakrémleves, kukorica krémleves, tökkrémleves, édesburgonya krémleves kókusztejjel

Amint látjuk, a szervezet megtisztítása kicsit sem tűnik nehéz feladatnak, remek ételeket lehet készíteni hús nélkül is, amiktől nem fogja a szervezetünk úgy érzeni, hogy megvontunk tőle valamit. Az élettani hatás azonban így is számottevő, nem beszélve arról, hogy már ezzel is teszünk valamit a környezetvédelemért is. Így ha nem vallási megfontolásból teszi az ember, akkor is sok okot lehet találni erre a pár hét megtisztulásra.