Olvasom Csepelyi Adrienn könyvét és (bocsánat, most hálószobatitkot osztok meg) a férjem morog, mert nem tud aludni tőlem, annyira nevetek, hogy rázkódik tőlem a hitvesi ágy (próbálok ugyan némán röhögni, de nehéz). Végre egy lelki társ! Egy nő, aki szereti a focit! Akit vidéken, egy kis faluban, teljesen abszurd módon talált meg a téma, és lett egy életre elkötelezett Liverpool szurkoló. Na, ennyire én azért nem vagyok elkötelezett és messze nem vagyok ennyire szenvedélyes rajongó, de annyira épp igen, hogy megértsem Adriennt és élvezzem a történeteit. Sőt, időnként én is írogatok a témáról, de csak szerényen, a magam módján.
Nem tudom, melyik a viccesebb jelenet, amikor Dévidbekem átugrik a kerítésen és üldőzőbe veszi a postást, vagy az, amikor én kiállok az utcánkba és üvöltözöm, hogy Wifiii!!! Wifiii!!! Természetesen mindkét esetben egy kutya a főszereplő és a névadás egyiknél sem nevezhető átlagosnak. Amikor a kutya nem jön, bejövök és elgondolkodom rajta, ha valaki nem ismer minket és meglát, meghall, mit gondolhat? ’Ez nem normális! Azt hiszi, ha üvölt, akkor erősebb lesz a wifi? Vagy ha elment a wifi, akkor ettől visszajön? Mekkora barom!!’ Dévidbekem Adrienn kutyája volt és a szülei kikötötték, akkor maradhat ez a név, ha a szomszéd, idős bácsi is meg tudja tanulni. Sikerült. Beceneve: Bekemkém. Nem semmi… ugye, hogy lelki társ?
A jól szórakozás mellett azonban tudatosodik bennem egy másik dolog a könyv és írója kapcsán: Atyaég! Milyen jó fej szülei voltak, hogy ezt hagyták, sőt, támogatták! Milyen szerencsés volt, hogy a kollégiumi nevelők – ha kicsit csodabogárnak nézték is és időnként kiakadtak rajta – szemet hunytak a meccsekhez kapcsolódóan adódó, időnként abszurd programokon, a sajátos stíluson, amit ezek a fiús lányok ott Nyíregyházán képviseltek. Bár az is kiderül, hogy a papában is megvolt már az ’X-faktor’, aki a kétéves lánya etetőszékét úgy állította be, hogy a kvadrofon hangfalak azonos szögből és távolságból bámuljanak a gyerekre, mindenképp teljes élvezetet nyújtsanak, amikor megszólal a kedvenc Pink Floyd, Fearless című száma. Ugye, nem kérdés, volt kitől örökölni a jó értelemben vett őrületet.
Amit ezzel mondani akarok (azon túl, hogy ajánlom a könyvet mindenkinek, de főleg persze a focirajongóknak, ők fogják jobban élvezni), hogy istenáldás, ha az ember gyerekkorában megélheti a szenvedélyt, az élményeket és nem nyomják el benne a kíváncsiságot, a fogékonyságot.
Sokat dolgozom fiatalokkal, köztük kiemelkedő tehetségekkel,
illetve olyanokkal, akik a pályaválasztásban várnak segítséget. Látom, mennyire nem mindegy, hogy megtalálják-e a saját hobbijukat, azt a területet, amihez kedvük van, amibe hajlandóak energiát fektetni, még akkor is, ha látszólag értelmetlen. Mondanám: olyan szinte nincs is, hogy értelmetlen! Adriennből is Prima Primissima díjas sportújságíró lett és úgy kezdett el annak idején általános iskolás korában angolt tanulni ezerrel, hogy egy barátnője hozott neki Angliából egy FourFourTwo-t (gyengébbek kedvéért ez természetesen egy labdarúgó magazin, már magyar változata is létezik). Kiszótárazta az egészet és addig olvasgatta, amíg rá nem jött a mondatok jelentésére. Mellesleg ismertem olyan évfolyamtársamat az egyetemen (ugye minket még orosszal boldogítottak, csak később tanulhattunk más nyelveket), aki megtanult idő előtt angolul hasonló módszerrel, mint Adrienn, csak ő a Beatles-t ’használta’ nyelvtanárként. Gyanítom, ettől azért a kezdetben a kiejtése is jobb lett…
Az a legjobb egy ilyen hobbiban, szenvedélyben,
hogy megtanulunk belőle egy csomó dolgot: olvasunk hozzá, kutatunk, adatbázisokat kezelünk, jó beszélgető téma, tehát a társas érintkezésnek is fontos alapja lehet, csiszolja a memóriánkat, kapcsolódhat hozzá ezernyi más téma (például Adrienn esetében fontos volt a nyelvtanulás, aztán az, hogy megtanulja az újságírás titkait, jó szervező kellett legyen, illetve, hogy jól kommunikáljon stb.).
Szóval, nem is szaporítom tovább a szót.
A lényeg most következik:
Kedves anyák, apák, nagyszülők!! Sőt, pedagógusok!!!!
Kérlek titeket, ne törjétek le az utódaitokból, a rátok bízott fiatalokból a feltörő kíváncsiságot, vágyakat, esetleges hobbikat! Örüljetek inkább, ha vannak ilyenek és támogassátok őket ezekben! Higgyétek el, sokkal jobban járnak, ha jut idejük ezekre, mint ha kitapossátok belőlük, hogy teljesítsenek mindenből elfogadható (pláne kimagasló) szinten az iskolában. NEEE! Nem kell mindenben tökéletesnek lenni, sokkal fontosabb, hogy élvezzünk dolgokat, hogy magunk választhassunk magunknak szakterületet, szakmát, hobbit, sportágat, barátot. Csak lazán! Meglátjátok, jól fog elsülni!
Coach-ként dolgozva sokszor látok olyan történeteket, hogy negyvenes-ötvenes emberek (krízisek, kiégések, nehéz kudarcok után) felismerik, mi maradt ki az életünkből és – ha szerencsések, van bennük vagányság – akkor elkezdik itt, elkezdik ennyi idősen bepótolni, megengedni maguknak, hogy hadd legyen még az életüknek olyan szakasza, ami róluk (is) szól, amikor örömből csinálhatnak dolgokat. Tele vannak a rajz tanfolyamok, a társastánc helyek, rengeteg pályamódosítást láthatunk, van, aki a városi létet cseréli fel vidékire, vagy teljes életmódváltást produkál egyik napról a másikra. Nekik van igazuk! Teszik, amíg nem késő, amikor már nem csak egy szomorú gondolat, hogy akár boldog is lehettem volna, akár élhettem volna olyan életet is, amiben sok öröm volt.
Céges munkáim során pedig azt látom, a vezetők, a legmenőbb programozók, a cégek húzó emberei mind kicsit csodabogarak, nem átlagemberek. Mind nagyon nyitottak, érdeklődőek (persze nem mindenre) és legtöbbjükről kiderül, az iskolában nem a legjobbak közé tartoztak. Rengeteg klasszikus történetet ismerünk a legnagyobbakról is, Nobel díjas tudósokról, Steve Jobs-okról és társaikról.
Mérő László, kedvenc matematikus-pszichológusom (persze nem a matek miatt…) fogalmazta meg, hogy a boldog embereket az jellemzi, hogy a három következő faktor közül legalább eggyel rendelkeznek. Ez a három téma:
- pozitív életszemlélet (erre nagyjából születni kell)
- értelmes élet (tudod, mi az életed célja és abban tevékenykedsz, annak megfelelően élsz)
- flow megélése (olyan dolgokat csinálsz, akár munka, akár hobbi szintjén, amiben időnként megélheted ezt a csodás érzést, amikor annyira élvezed amit csinálsz, hogy megszűnik az időérzéked, visz magával a folyamat).
Remélem, többségetek jól áll ezekkel! Akár mindhárom meglehet, ha igen, nagyon szerencsés vagy!
Szép nyári napokat, hagyjátok azt a gyereket, hadd töltődjön és töltődjetek ti magatok is!
A fenti könyv: Csepelyi Adrienn: Belemenés (Futball és egyéb társművészetek) – Európa Könyvkiadó, 2018
Koskovics Éva – coach
https://www.facebook.com/kokartcoaching/
A szerző további írásai megtalálhatók itt: http://coachco.blog.hu/
