Így kell 150 fontból házat építeni! Mindenki számára elérhető mesés házad lehet!

Egy angliai művészeti professzor nyugdíjba ment és úgy gondolta, nem megy bele lakáshitelekbe, ami oly sokak vállát nyomja, megelégszik inkább valami sokkal szerényebbel. A saját kezeivel felépítette a házát, ami mindössze 150 fontba került.

Michael Buck-nak 59 éves korában már volt egy telke Oxfordshire-ben, ahol fel akarta építeni a házát. Nem akart hagyományos házat, ő olyanra vágyott, amihez olyan alapanyagokra van szükség, amit ő maga elő tud állítani, nem kell hozzá elektromos szerszámokat használni és nem is kerül rengeteg pénzbe. Megkapta a szükséges engedélyeket a házépítéséhez, amit nyaralóként jegyeztek be.

Az Oddity Central cikke szerint Buck egy este megrajzolta a ház terveit és két évig gyűjtögette a szükséges anyagokat hozzá. A ház egyes részeihez, egy ismerősétől kapta az anyagokat, amit egy régi hajóból szereltek ki, de a szükséges anyagok egy részét, ő maga gyűjtötte a telek körül.

Egy közeli kútból jut vízhez, a házat pedig egy fatüzelésű kályha fűti, ami bőven elég egy jól szigetelt vályogtéglából épült házba. A vécé pedig kint van az udvaron, áram azonban nincs a házban.

A professzor azt mondja, hogy azért is építette ezt a házat, hogy megmutassa a körülötte lévőknek, hogy lehet házat építeni olcsón is. „Olyan világban élünk, ahol az emberek azért dolgoznak, hogy kifizessék a hiteleiket, amelyeket a házuk miatt vettek fel, ahelyett, hogy élveznék az otthonukat.” Buck kiadta a házat egy helybelinek, aki egy tehénfarmon dolgozik a közelben. Az illető tejben fizeti a lakbért.