Rakott göngyölt kel sütőbe sütve, jó sok fokhagymás-tejföllel!

Töltött káposztát sok féle módon készíthetünk, akár kelkáposztából is. Mi lenne, ha nem főznénk, hanem sütnénk a töltött kelt? Káprázatosan finom étel lesz belőle, ennek a receptnek nem lehet ellenállni.

Hozzávalók

  • 1 nagyobb kelkáposzta
  • 1 hagyma
  • 50 dkg darált hús
  • 3 – 4 gerezd fokhagyma
  • ételízesítő
  • bors
  • 2 kanál mustár
  • 30 – 40 dkg rizs
  • 3 dl tejföl a töltelékbe
  • 3 dl fokhagymás tejföl a sütéshez

Elkészítés

Kelleveleket blansírozunk, forró vízben kb. 5 percig. Nem baj, ha gyengéden forr a víz. Kiszedjük, lecsöpögtetjük őket. Olajon hagymát pirítunk, hozzáadunk 50 dkg darált húst és 3 – 4 gerezd zúzott fokhagymát, ételízesítőt, sót, borsot, 2 kanál mustárt. Készre főzzük, közben 30 – 40 dkg rizst megmosunk és hagyományos módon megfőzünk.Ha kész, a kettőt összekeverjük és 1 doboz tejfölt is keverünk bele. Ehhez a mennyiséghez legalább 3 dl tejföl kell, nem jó ha száraz a töltelek. A kisebb levelekből is tettem a töltelékbe, amit szintén előfőztem, lecsöpögtettem és apróra vágtam. A kellevelek vastagabb részét eltávolítjuk és egy kanál segítségével megtöltjük a leveleket. Összegöngyöljük,majd kiolajozott tepsiben szorosan egymás mellé rakjuk őket. Fokhagymás tejföllel leöntjük (3 dl). 180-200 fokon sütjük, egy ideig fólia alatt, majd fólia nélkül, hogy piruljon. Jó étvágyat kívánok!

Zsuzsanna Gyulane Forgacs‎ receptje!