Sajtos, tejszínes, baconos tészta recept, ha 20 perc alatt készítenél egy finom ebédet

Ez a tartalmas, krémes tésztaétel igazi komfort fogás, amely gyorsan elkészül, mégis olyan, mintha egy éttermi vacsorát tennél az asztalra. A pirított bacon és sonka mély ízt ad, a selymes sajtos, tejszínes szósz pedig tökéletesen bevonja a tésztát. Egy kis odafigyeléssel igazán különleges, mégis egyszerű fogást készíthetsz.

Hozzávalók:

  • 25 dkg bacon,
  • 20 dkg sonka,
  • 1 teáskanál vaj (elhagyható),
  • 5 dl főzőtejszín,
  • 3 gerezd fokhagyma,
  • só,
  • bors,
  • szerecsendió,
  • kakukkfű ízlés szerint,
  • 15 dkg reszelt sajt + a tetejére,
  • 30 dkg tészta,
  • egy kevés tészta főzővíz.

Elkészítés:

A bacont és a sonkát felkockázzuk, majd egy serpenyőben közepes lángon elkezdjük pirítani. A bacon kiengedi a saját zsírját, így csak egy kevés vajat adunk hozzá (nekem 1 teáskanálnyi kellett), vagy akár el is hagyhatjuk. Néhány perc alatt szép aranybarnára pirítjuk, majd kiszedjük egy tányérra, és félretesszük.

Ugyanabban a serpenyőben, amiben a sonkát piritottuk beleöntjük a főzőtejszínt, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát. Ízesítjük sóval, borssal, egy csipet szerecsendióval és kakukkfűvel, majd közepes lángon összefőzzük. Amikor a szósz elkezd sűrűsödni, hozzáadjuk a reszelt sajtot és addig keverjük, amíg teljesen elolvad és krémes állagot kap.

Közben a tésztát sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük, de egy keveset félreteszünk a főzővízből (kb. 1 dl). A tésztát a szószhoz adjuk, és egy kevés főzővízzel lazítva alaposan összeforgatjuk, hogy a mártás mindenhol szépen bevonja. Hozzákeverjük a pirított bacon és sonka körülbelül háromnegyed részét, majd még egy percig együtt melegítjük.

Tálaláskor a tetejét megszórjuk a maradék pirított sonkával és baconnel és egy kevés reszelt sajttal, ami a forró tésztára ráolvad. Egy kis frissen aprított petrezselyemmel megszórva nagyon látványos és finom lesz.