Sosem fogod kitalálni mi az: hamarosan minden háztartásban szükség lesz rá

A fűtési szezon kezdetekor rögtön szembesülünk azzal a problémával, hogy a levegő szárazzá vált.

Egyesek számára nehezebbé válik a légzés, mások a beltéri növényeik miatt aggódnak, hiszen azoknak is szükségük van a levegő nedvességtartalmára.

Különösen azoknak nehéz a helyzete ilyenkor, akiknek kisgyermekük van, hiszen ha szellőztetünk, azzal ugyan csökkentjük a megbetegedés kockázatát, de a szoba lehűlése miatt egyszerre növeljük is, továbbá a beteg kisgyermeknek egyáltalán nem tesz jót a nedves, hideg levegő.

Mivel lassan beköszönt a fűtési szezon és ha még nincs a lakásban párásító (és valamiért nem tervezed a jövőben beszerezni), akkor próbáld ki az alábbiakat. Az itt megtakarított pénzből pedig gyümölcsöt vehetünk a gyerkőcnek!

Levegőnedvesítő

Amire szükséged lesz:

  • műanyag (PET) palack
  • ragasztószalag
  • szövetszalag
  • géz
  • víz

Az elkészítés folyamata:

  • Vágjunk egy 5×10 cm-es lyukat a palack oldalán.
  • Vízszintesen (párhuzamosan a radiátor csövével) erősítsük fel a palackot a szövetszalaggal.
  • A ragasztószalaggal rögzítsük a szövetszalagot a palackhoz, hogy az még véletlenül se csúszhasson le.
  • A gézből formázzunk egy körülbelül 10 cm széles, egy méter hosszú téglalapot.
  • A géz egyik végét helyezzük a palack nyílásába, a másikat tekerjük rá a radiátor csövére. Ha van hely, érdemes két ilyen gézdarabot is alkalmazni.
  • Töltsük fel a palackot vízzel (akár egy másik palack segítségével).

A házi párásító készen áll a használatra!

Megjegyzések:

  • Ellenőrizzük megfelelő időközönként, hogy van-e víz a palackban.
  • A páratartalmat szabályozhatjuk a palack leengedésével, illetve feljebb emelésével.
  • Minden esetben győződjünk meg róla, hogy a géz magasabban legyen a palackban lévő víz szintjénél, ellenkező esetben a víz a gézen keresztül a padlóra fog csöpögni.

Egy ilyen párásító számos előnnyel jár: először is, gyakorlatilag semmilyen anyagi vonzata nincs, továbbá könnyen elkészíthető és könnyen ki is cserélhető.

Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel is ennek az egyszerű és praktikus párásítónak az ötletét!