Új lány jött az osztályba, meghívott a születésnapjára, nem akartam elmenni, de anyám kötelezett rá!

Egy tanulságos történet következik… A gyermek személyiségét a szülei alakítják, amíg még kicsi.

Sohasem felejtem el amikor anyám kötelezett arra, hogy elmenjek az egyik osztálytársnőm születésnapjára. Ötödikes voltam, egy szépen kiszínezett meghívóval jöttem haza az iskolából

– Nem akarok menni, ő egy új osztálytársam! Ráadásul a barátnőim sem mennek, pedig meghívta az egész osztályt. Láttam, ahogy anyám szemlélte a meghívót majd közben elszomorodott és azt mondta:

– De igen mész! Holnap megyek és vásárolok ajándékot. Nem jött, hogy elhiggyem, anyám sohasem erőltette, hogy elmenjek egy összejövetelre, úgy éreztem meghalok a szégyentől.

A sírásom és a hisztériám nem győzte meg anyámat, el kell mennem az összejövetelre. Amikor eljött a szombat fel kellett öltöznöm szépen, fogtam az ajándékot, majd elindultunk anyámmal a születésnapra. Amikor megérkeztünk az osztálytársnőm Elvira ajtót nyitott, bementünk felköszöntöttük őt, átadtam az ajándékot.

Anyám elment, majd később jön értem. A lakás amelyben Elvira lakott régi bútorokkal volt berendezve és olyan régi szaga volt mindennek. Bementünk a konyhába, az asztalon életem legnagyobb tortáját láttam. A torta rózsaszín gyertyákkal volt díszítve és a felirattal: “Boldog születésnapot”. A torta mellett az asztalon 30 műanyag pohár volt, ennyien vagyunk az osztályban.

Azon gondolkodtam, hogy nem is lesz olyan rossz ez a születésnap, biztosan jól fogunk szórakozni, ha megérkeznek az osztálytársaim is. Közben kérdezősködni kezdtem Elvirától, hol van az anyukája, ő mondta, hogy beteg, az apukája pedig elment amikor ő még kicsi volt. Nagy csend következett, csak egy – egy köhögés hallatszott a hátsószobából.

Eltelt 15 perc, utána 10 és még 10 perc, de senki sem jött a szülinapra, én is inkább elszaladtam volna. Elvira sírni kezdett, én pedig 11 évesen megsajnáltam őt, majd felálltam és azt mondtam:

Nincs szükségünk rájuk! Meggyújtottuk a gyertyákat a tortán, annyi üdítőt ittunk, hogy már fájt a hasunk és annyit játszottunk, hogy elfáradtunk.

Gyorsan elrepült az idő, majd csengettek, anyám jött értem. Az úton elmeséltem anyámnak, hogy senki sem jött el, de mi nagyon jól éreztük magunkat alig várom, hogy elmeséljem az osztálytársaimnak, nem tudják, hogy mit vesztettek.

Elvira nagyon jó barátnő. Anyám megölelt és elmondta, hogy mennyire büszke rám. Azon a napon sok mindent tanultam, de a legfontosabb az, hogy megtanultam milyen sokat számít egyetlen ember. Én megváltoztattam az Elvira születésnapját úgy ahogy anyám megváltoztatta az életemet.


Népszerűsíteni akarom a honlapomat, ezért élek a lehetőséggel és új cikket publikálok itt!