99 éves lett hazánk legsikeresebb tornásza, Keleti Ágnes

Január 9.-én, fia társaságában, és egy közel tökéletes spárgázással ünnepelte 99. születésnapját Keleti Ágnes, a legsikeresebb magyar tornász. A Nemzet Sportolója címmel is kitüntetett Keleti eredménysora páratlan: Ötszörös világbajnok, ötszörös olimpiai bajnok, ezen felül olimpiákon még öt érmet szerzett, ő Magyarország legtöbb olimpiai érmet szerzett női sportolója, és sportágában ő gyűjtötte a legtöbb magyar bajnoki címet is, szám szerint negyvenhatot (!). 2019 tavasza óta ő a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka. Kiemelkedő sportteljesítménye mellett kedvességéről, humoráról, és őszinteségéről is ismert.

Keleti Ágnes 1921.-ben született, Klein Ágnes néven. 1939-ben lett a tornászválogatott tagja, egy évvel később máris bajnoki címet ünnepelhetett. Nem sokkal később azonban zsidó származása miatt minden sporttevékenységtől eltiltották. Miután a német csapatok megszállták Magyarországot 1944 tavaszán, Keleti hamis papírokkal, álnéven bujkált. Több rokona, köztük édesapja is az auschwitzi koncentrációs táborban vesztette életét, édesanyja és testvére a híres svéd diplomata, Raoul Wallenberg segítségével tudott elmenekülni. A második világháború után több magyar csapatban is versenyzett, valamint a Testnevelési Főiskolát is elvégezte, melynek később tanára is volt.

Bár sikerült kvalifikálnia az 1948-as londoni olimpiára, egy bokasérülés miatt végül lemaradt a játékokról, így első ötkarikás versenyére Helsinkiben került sor, Keleti ekkor már 31 éves volt. Ennek ellenére 1 arany, 1 ezüst, és 2 bronzéremmel tért haza. A csúcs azonban 1956-ban, Melbourne-ban jött: 4 arany (ebből 1 csapatban), és 2 ezüstérem került a neve mellé, ezzel ő lett a játékok legsikeresebb versenyzője, valamint a legidősebb aranyérmet szerzett tornásznő is. Az olimpia után Keleti nem tért haza, Izraelben telepedett le, ahol hozzáment egy magyar férfihez, akitől két gyermeke született. Izraelben is legendának számít, ő tette le ugyanis a helyi tornasport alapjait, a tornászválogatott szövetségi kapitánya is volt, de tanított főiskolán, illetve több nagy klub edzője is volt. Később bíróként vállalt szerepet a sportágban, végül igen későn, 75 évesen vonult nyugdíjba. Magyarországra csak a rendszerváltás után látogatott vissza, végül 1999-ben költözött haza végleg.

Kitüntetéseinek és díjainak száma szinte végtelen, de Keleti Ágnes számára a sport nem erről szólt: „Nem az érmek és a kitüntetések számítanak igazán, hanem azok az élmények, amiket az érmekig vezető úton megszerez az ember. Imádtam a tornát, mert sok helyre utazhattam el miatta, ráadásul ingyen! ” – mesélte nevetve egy korábbi interjúban.

99 évesen is remek egészségi állapotnak örvend, orvosai óvják, figyel is tanácsaikra, de mindig is azt tartotta szem előtt, hogy teljes életet élhessen. A mozgás a mai napig része az életének, és interjúkat is szívesen ad.

Boldog születésnapot kívánunk!