Nem újdonság, hogy van miért büszkének lenni a fővárosunkra. Turizmusa töretlenül fejlődik, és nemzetközi szinten is a legszebb és leghíresebb városok között tartják számon. Ezt támasztja alá az a felmérés is, melyben egy, a Bloomberg hírügynökséghez kapcsolódó internetes portál gyűjtötte össze a világ legszebb városait.
Az eredmény már csak azért is megtisztelő, mert Budapest a listán olyan városokat utasított maga mögé, mint a szépségükben szinte verhetetlennek hitt Róma, Firenze vagy Párizs. A magyar főváros gyakran végez előkelő helyen a hasonló listákon – néhány évvel ezelőtt a National Geographic a világ 10 legszebb villamosvonala közé sorolta a 2-es villamos útvonalát -, mégpedig nem véletlenül. A turisták elsősorban a Parlamentet, a Halászbástyát, a Budai Várat és a Mátyás templomot keresik fel, de ezenkívül számtalan olyan pontja van a városnak, ami történelmi, építészeti és művészeti szempontból is kiemelkedő. Nem beszélve a világhíres termálfürdőkről, illetve a sokszínű gasztronómiáról.
A friss felmérések eredményeiből összeállított lista szerint a világ legszebb városa Velence.