Egy különleges technika, amivel a legegyszerűbb tortát is gyönyörűvé varázsolhatod!

Ma egy olyan videót szeretnénk bemutatni nektek, amelyben egy érdekes technikát láthattok, hogyan is lehet bevonni egy tortát csokoládémázzal úgy, hogy az már önmagában is díszes legyen.

Szükségünk lesz egy tábla csokoládéra. Tördeljük el a csokit, tegyük egy tálba, rakjuk be a mikrohullámú sütőbe 1 percre. Vegyük ki és kavarjuk össze, ha nem olvadt el rendesen a csokoládé, akkor még tegyük vissza 30 másodpercre majd vegyük ki ismét és keverjük össze. Előfordulhat, hogy még így sem olvad fel teljesen a csoki, akkor még egyszer tegyük vissza amíg teljesen felolvad minden darab. Vegyük ki a mikrohullámú sütőből a tálat a csokoládéval, majd addig kavarjuk amíg teljesen folyékony lesz.

Vegyünk elő egy tiszta buborékfóliát, terítsük ki az asztalra úgy, hogy a buborékos része felül legyen. Öntsük rá az olvadt csokoládét, kenjük el egyenletesen a fólián és hagyjuk hülni 10 percit, szobahőmérsékleten. Ezután pedig óvatosan tekerjük körbe az előkészített tortán. Nyomkodjuk meg óvatosan, hogy a tortára tapadjon a csokoládé. Hagyjuk állni egy kicsit, legalább 10 percig, majd szép lassan vegyük le a fóliát úgy, hogy a csokoládémáz ne sérüljön.

Ennek az elkészítési módnak köszönhetően a csokoládémáz különleges lesz a sok apró kis mintával. A torta tetejét díszítsük gyümölccsel vagy tejszínhabbal. Jó étvágyat!