Ha valaki mindig fáradt, ne mond azt, hogy lusta, nem tudhatod mi áll a fáradtsága hátterében!

Az idő múlásával a depresszió és más problémák is összegyűlhetnek és észrevétlenek maradhatnak. Majdnem láthatatlanok, azonban bármikor felszínre hozhatóak.

Egy 22 éves festőnő Paulina Palita előadta azt a módszert, amellyel megállapítható, hogy van-e a személynek pszichés problémája.

„Én bipoláris zavarral voltam diagnosztizálva, mondja Paulina. Elhatároztam, hogy megvédem a pszichés rendelleneséggel küzdő emberek jogait mert tudom, hogy sok ilyen ember van.”

Aztán még hozzátette:

„Én tudom, milyen nehéz megbirkózni egy ilyen betegséggel amit sok ember nem vesz komolyan. Azt is tudom, hogy sok embernek nincs lehetősége arra, hogy erről a betegségről beszéljen. Az egyetlen dolog amit tehetek az, hogy tájékoztatom a körülöttem lévő embereket arról, hogy ne bélyegezzék meg azokat a személyeket akik pszichés nehézségekkel küzdenek.”

Egy biztos módszer a depresszió megállapítására

Engedjétek meg nekem, hogy kifejtsem azt, hogy milyen pszichés tényezők idézhetnek elő az embereknél ilyen nagy mértékű fáradságot. Ha van olyan ismerősötök aki pszichés zavarokkal küzd, akkor már biztosan megkérdeztétek tőle, hogy „Vajon miért fáradtál el ennyire?”

Tőlem csak ritkán kérdezik meg, hogy vagyok, de amikor megkérdezik mindig a következőt válaszolom: „Minden rendben csak egyszerűen elfáradtam.” Úgy tűnik az emberek meg vannak elégedve egy ilyen válasszal, számomra a fáradtság nem a pesszimizmus egy formája, hanem egy megállapított tény. Az az ember aki állandóan harcol a saját agyával, és a körülötte lévő emberek elvárásaival, bizony egy erős fáradságtól szenvedhet. Ezeknek az embereknek az agya erején felül dolgozik, nekik nagyon nehéz relaxálniuk és éjszaka aludniuk.

Általában egy személynek 7 percre van szüksége ahhoz, hogy elaludjon. Most képzeljétek el azt, hogy este fáradtan ágyba estek, de 7 perc helyett egy órára van szükség ahhoz, hogy elaludjatok. Elegendő, ha felébredsz azért, hogy igyál egy korty vizet vagy ki kell menned a mosdóba, ismét kezdődik minden előről. Ezért ezek az emberek alvásproblémáktól szenvednek, éjszaka nem tudnak rendesen pihenni. Néha azért is felébrednek, mert valami zajt hallanak, fáj valamijük, rossz pozícióba fekszenek vagy rosszat álmodnak.

A legjobb esetben ezek az emberek egy kicsit kipihentebben ébrednek mint amikor lefeküdtek. Olyan ez mint egy hibás akkumulátor, amelyet már nem lehet feltölteni a maximumra. Ezek az emberek több tíz évet is elélhetnek úgy, hogy nem érzik kipihentnek magukat alvás után.

Ezek az emberek erejük felett arra törekednek, hogy tudjanak egy bizonyos dologra koncentrálni, mert az agyuk mindig mással foglalkozik. Ugyanakkor problémájuk van az operatív memóriával, nekik nagyon nehéz megjegyezniük egy terjedelmesebb információt, hiába mindenki ezt várja el tőlük. Ők állandóan harcban állnak a saját agyukkal, a félelmükkel, a gondolataikkal. Az agyuk minden nap depressziós gondolatokat generál.

Ezek az emberek mindig harcolnak a körülöttük lévő emberek ítéletével és félreértésével.
Én sokszor hallok ilyen kijelentéseket: „Miért vagy mindig fáradt? Szedd össze magad! Lusta vagy. Elegem van abból, hogy pesszimista vagy!” Ezek az emberek ki vannak téve a komoly igénybevételnek, ami kiborítja őket. Az idejük nagy részében olyan fóbiáknak vannak kitéve amelyek mások számára banálisak és irracionálisak.

Olyan ez mint mikor egy ember fél a magasságtól és mindig egy keskeny hídon érzi magát egy szakadék fölött, közben pedig ezt hallja a többiektől: Nem értem miért félsz, a híd nagyon biztonságos. Nincs itt semmi súlyos dolog, ha én meg tudom csinálni, akkor te is meg tudod!

Ezeknek az embereknek nehezükre esik kimutatni az érzelmeiket, mert senki nem tanította meg őket rá. Ők rengeteg energiát fektetnek abba, hogy megértsék az embereket. Olyan ez mint amikor egy macska fotóját nézed és próbálod kitalálni, hogy mire gondol.

Felléphetnek fizikai szimptómák is a pszichikai problémák miatt. Általában az izmaik fájnak, fejfájástól és migréntől is szenvednek, gyenge az immunrendszerük és nincs étvágyuk. És ezzel még nincs vége a listának.

Amikor valaki azt mondja, hogy fáradt, hívjuk fel a figyelmét arra, hogy mit is akar mondani. Fizikailag fáradt, szüksége van alvásra? Vagy szüksége van a segítségünkre?
Lehet, hogy egyszerűen csak arra van szüksége, hogy a szemébe nézzünk és azt mondjuk neki, hogy valami nincs rendbe veled, de én melletted vagyok! Azért mondom ezt neked, mert amikor én azt mondom, hogy fáradt vagyok akkor nekem pontosan egy ilyen válaszra van szükségem.

Ezért, ha legközelebb valaki azt mondja, hogy fáradt és nincs semmilyen látható betegsége, ne mondjátok azt neki, hogy lusta!

Azt kérem tőletek azoknak az embereknek a nevében, akik ilyen láthatatlan betegséggel küzdenek, hogy legyen türelmetek hozzájuk és értsétek meg őket. Ha ti nem ilyen dolgokon mentek keresztül az nem azt jelenti, hogy más sem.