Lekváros gombóc – nagyon szeretjük ezt a hagyományos ínyencséget! :)

A család odavan érte, főételnek és édességnek is tökéletes! Ebből sem lehet túl sokat készíteni, mert mindig gyorsan elfogy! :)

Hozzávalók:

  • 60 dkg burgonya
  • 1 evőkanál búzadara
  • 20 dkg liszt
  • 3 evőkanál olaj
  • 1 tojás
  • kemény lekvár (szilva, vagy barack)
  • zsemlemorzsa

A tálaláshoz:

  • porcukor

Elkészítése:


A burgonyát jól megmossuk, héjában megfőzzük. Mikor megfőtt, meghámozzuk és összetörjük, belekeverjük az olajat és hagyjuk kihűlni. Ezután a tojást, a búzadarát, a lisztet és a sót is hozzáadjuk és jól összegyúrjuk. Ha a tészta megfelelő állagú, ujjnyi vastagra kinyújtjuk és négyzetekre osztjuk, majd elvagdossuk. Mindegyik közepébe teszünk egy kiskanál lekvárt, majd a tészta széleit felhajtjuk és lisztezett kézzel gombócot formálunk belőle. Forró vízben kifőzzük a gombócokat, amikor feljönnek a víz tetejére, akkor el is készültek. Ezt követően pirított zsemlemorzsába forgatjuk őket. Tálaláskor megszórjuk porcukorral. Akár vaníliát, vagy fahéjat is keverhetünk a cukorhoz, úgy még ízletesebb lesz.