Már nem kell sokat várni: novemberben érkezik a PlayStation 5

PlayStation 5
PlayStation 5

A PS vadonatúj generációjaként érkezik meg hamarosan a boltok polcaira a PlayStation 5, amely az ígéretek szerint rengeteg fejlesztéssel és újítással nyűgözi majd le rajongóit. Már nem kell sokat várni rá: itthon november 19-étől lesz megvásárolható.

A PlayStation brandről mindent elmond, hogy az egész világon ismertté vált a játékkonzolok terén az 1994-es alapítás óta. A cég legújabb csúcsterméke a PlayStation 5, amely már most hatalmas népszerűségnek örvend, pedig még várni kell a megjelenésére. Jelentjük, már nem is olyan sokat: Észak-Amerikában, Ausztráliában, Japánban, Új-Zélandon és Dél-Koreában november 12-én kezdik el árulni, a világ más részein, többek között Magyarországon pedig november 19-étől válik elérhetővé. Az Alza kínálatában is megtalálható lesz a konzol.

Mit tudunk a PlayStation 5-ről?

A PS5 a PlayStation 4 utódjaként érkezik. Jó hír, hogy visszamenőleges kompatibilitással lesz elérhető, azaz sok PS4-es játékkal lehet majd rajta játszani, sőt azok PS5-ös frissítése is letölthető a jobb minőség érdekében. A konzolt kifejezetten nagy sebességű adatfolyamra tervezték, így hatalmasat javul a grafikai teljesítmény. A gyártó újszerű élményt, magával ragadó összhatást ígér, ezt pedig további adatokkal támasztja alá.

A PlayStation 5 ultragyors SSD-vel készül, ez tovább gyorsítja a játékok betöltését. A rohanó világban, ahol másodpercekig sem szeret várni az ember, ez olyan előny, amelynek mindenki örül majd a kontrollert szorongatva. Szintén újdonság az adaptív ravasz, ami alkalmazkodik használójához a még nagyobb eredményesség érdekében.

Csúcsminőségű hangok és színek

Ami a hanghatásokat illeti, ezen a téren is várható egy minőségbeli ugrás, ezt ígéri legalábbis a 3D hangzás, amelynek segítségével életre kelnek a játékok, nem csak a képernyőn, de a fejhallgatón keresztül is.

Nem utolsó szempont, hogy egyenletesen magas képkockasebességet garantál a gyártó, a játékok így a 4K kijelzőkön is tökéletesen jelennek meg. Ehhez egy eddig elképzelhetetlen minőségű színpaletta társul, amely olyan élethű képeket eredményez, mintha csak az ablakon bámulna ki az ember. A konzol természetesen összekapcsolható a PlayStation VR-ral is, amely további lehetőségeket tár a gamerek elé.