Étcsokoládés fügelekvár recept, nálunk nagy sikere lett

Az étcsokoládés fügelekvár nem egy megszokott finomság, de nálunk nagy kedvenc lett. A füge eleve édes, lágy, szinte mézes ízű gyümölcs, az étcsokoládé ezért nagyon jól illik hozzá. Nagyon finom kalácsra, pirítósra, palacsintába, süteményekbe, de akár sajtok mellé is fogyasztható.

Hozzávalók:

  • 2,5 kg felszeletelt füge,
  • 50 dkg cukor ízlés szerint,
  • 1 teáskanál citromsav,
  • 1 csipet só,
  • 25 dkg étcsokoládé.

Elkészítés:

A fügét először alaposan megmosom, majd a száras végét levágom. A gyümölcsöt felszeletelem, hámozni nem szükséges, mert a héja főzés közben szépen megpuhul, és jó állagot ad a lekvárnak. A felszeletelt fügét egy nagyobb, vastagabb aljú fazékba teszem, hozzáadom a cukrot, majd alaposan összekeverem. Legalább 2 órát állni hagyom, hogy a füge levet engedjen. Így könnyebben indul el a főzés, és kisebb az esélye, hogy az elején lekap az edény aljára.

Amikor a füge már levet engedett, hozzáadom a citromsavat és egy csipet sót. A sóból csak nagyon kevés kell, nem érződik majd az ízén, csak jobban kiemeli a füge és az étcsokoládé ízét. Közepes lángon főzni kezdem, közben gyakran megkeverem. Ahogy a füge puhul, egyre krémesebb, lekvárosabb állaga lesz. Ha darabosabban szeretjük, elég főzés közben kicsit szétnyomkodni, ha simább lekvárt szeretnénk, botmixerrel át lehet menni rajta.

Nagyjából 50 – 60 percig főzöm, amíg besűrűsödik. A pontos idő attól is függ, mennyire lédús a gyümölcs és mekkora lángon készül. Akkor jó, amikor már nem vizes, hanem sűrű, fényes, lekváros állagú. Az étcsokoládét kisebb darabokra töröm vagy közben, amikor a lekvár már elég sűrű, a lángot alacsonyabbra veszem, és hozzáadom a csokoládét. Addig keverem, amíg teljesen elolvad benne. Ez általában kb. 3 perc, utána le is veszem a tűzhelyről.

A kész, forró lekvárt tiszta, előkészített üvegekbe töltöm. Az üvegek száját tisztára törlöm, majd azonnal lezárom hibátlan kupakokkal. Ezután száraz dunsztba teszem, és hagyom lassan kihűlni.

Ettől lesz finom

A jó fügelekvár alapja az érett, édes, de még nem túlérett füge. A 70 – 75%-os étcsokoládé nagyon jól illik hozzá, mert nem teszi túl édessé a lekvárt. Inkább mélyebb csokis ízt ad neki, ami szépen ellensúlyozza a füge természetes édességét. A citromsav frissebbé teszi az ízét, de nem lesz érezhető rajta.

Kakaópor is kerülhet bele

Étcsokoládé helyett kakaóporral is ki lehet próbálni. Ebben az esetben 2,5 kg fügéhez körülbelül 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor elég bele. A kakaóport érdemes kevés forró lekvárral simára keverni, és úgy hozzáadni, hogy ne legyen csomós. Egy kevés vanília is jól illik hozzá, ha lágyabb, desszertesebb ízt szeretnénk.

Erre érdemes figyelni

A lekvárt főzés közben gyakran kell keverni, mert a füge és a cukor könnyen le tud kapni. A csokoládét csak a főzés végén adjuk hozzá, amikor a lekvár már elég sűrű. Így szépen elolvad benne, és finomabb marad az íze. Az üvegek és a kupakok legyenek nagyon tiszták. Ha teljesen sima lekvárt szeretnénk, főzés közben, a csokoládé hozzáadása előtt botmixerrel pépesíthető.