Ez az apróság átváltoztatja az erkélyed! Már tudom, hol fogok relaxálni esténként!

Aki tömbházban él, annak az erkély az a hely, ahol levegőzhet, relaxálhat, kávézhat, ezért szeretnénk ha ez a kis tér minél kényelmesebb lenne.

Egyes emberek drága bútordarabot vásárolnak a kényelemhez, de ezt nem mindenki engedheti meg magának. Ezért ma bemutatjuk nektek, hogyan készíthettek saját kezűleg egy olyan univerzális asztalt, amely elfér az erkélyen. Ez az asztal alkalmas bármire, kiülhetünk mellé újságot olvasni, uzsonnázni és akár dolgozni is. Az asztal elkészítéséhez kevés anyagra lesz szükség mivel nem nagy méretű.

Kézzel készített, lehajtható asztal

Szükségünk lesz:

  • faanyagra,
  • lyukasztóra,
  • fűrészre,
  • csavarokra,
  • festékre vagy lakkra,
  • csiszolópapírra.

Az asztal elkészítésének menete

Ahogy az alábbi fotón is látható az asztal félkör alakú lesz. Rajzoljuk meg a deszkára a méretét, majd vágjuk körbe fűrésszel az asztallapját és egy ugyanakkora méretű háromszöget mint amekkora az asztal átmérője, a szélessége pedig 8-12 cm legyen.

Amikor ezzel elkészültünk, vágjuk ki az asztal tartóját amely két darabból áll. Az első darab négyszögletes, a hosszúsága 20 cm a szélessége pedig egy kicsivel kevesebb mint az asztal lapjának a szélessége. A második darabot ugyanígy készítjük el, amikor elkészült átlósan elvágjuk két darabba, így kapunk két háromszöget. Nekünk csak egy háromszögre lesz szükségünk.

Csiszolópapírral csiszoljuk le a székeket és fessük le az asztalt.

Az utolsó fázis, szereljük fel az asztalt. Először az asztal részeit fogjuk össze két darab csuklópánttal, majd rögzítsük.

A háromszög alakú darabot középre szereljük fel.

.

Szereljük fel a számunkra megfelelő magasságra, összecsukva nagyon kevés helyet foglal, kinyitva pedig a háromszög alakú tartója észre sem vehető.